Most el�sz�r �rok napl�t, �gy nem is tudom, mit k�ne le�rnom. Tal�n el�sz�r kicsit magamr�l:

Schneider Laura

1990. j�nius 30.
N�metorsz�gban, M�nchenben sz�lettem. Eg�szen a k�z�piskol�ig oda j�rtam, az oszt�lyt�rsaim j� fejek, bar�ts�gosak voltak. Mindenki mindenkinek a bar�tja volt, a bar�tn�k sose veszekedtek, stb. nagyon im�dtam oda j�rni. A tan�rok se voltak szigor�ak. Szinte t�k�letes �letet �lhettem. De azon a napon minden megv�ltozott, �s �reztem: semmi sem lehet m�r a r�gi…

Augusztus 30. Az a bizonyos nap, reggel 7 �ra

Egy �tlagos szerda: h�tkor �breszt�, cihel�d�s, reggeli.
Mikor le�rtem, m�r az eg�sz csal�d ott �lt az �tkez�asztaln�l. Anyum sz�lni akart…

- Laura, egy fontos dolgot kell bejelenten�nk neked. –

- Mit? Tal�n bepisilt a macska, vagy mi? – k�rdeztem �lomittasan, kicsit mosolyogva a saj�t, meglehet�sen lapos besz�l�somon…

- Na, de Laura! –

- Ok, OK! Mondd, mi van? –

- Tudod, nemr�g eml�tett�k, hogy �j, kicsit t�voli munkahelyet kaptam. Nos, ez a hely t�volabbi, mint els�re gondoltam. Sz�val, iz�… nem N�metorsz�gban van az �ll�s, hanem, Magyarorsz�gon. – elh�zta a sz�j�t, �s v�rakoz� tekintet�t szegezte r�m.
Kicsit sok�ig tartott, mire r�j�ttem, mir�l van sz�. Abban a pillanatban leesett az �llam! A f�lelem �s a szomor�s�g keser� egyvelege keveredett bennem. A gyomrom �sszer�ndult, a szemeim elkezdett k�nnyesedni.

- K�rlek, ne gondolj semmi rosszra! – mondta anyum, hogy megnyugtasson.

Sz�lni akartam, de nem b�rtam egy hangot se kiny�gni. Megfordultam a l�pcs�n, �s felrohantam a szob�mba. A kulcsot magamra z�rtam. Anyuk�m kopogott.

- Laura, ne hiszt�ri�zz! Meg kell �rtened! – kiab�lta.

Nem �rtettem, mit k�ne meg�rtenem, �s a hisztire is megvolt minden okom. Ezer k�rd�s kavargott a fejemben, melyekre soha sem kaptam v�laszt, ez�rt elfeledtem �ket. Feltev�sek, amik eddig sose jutottak eszembe. Szavak, amiket soha ki nem mondtam. Mi�rt �n? Hogyan? Mikor? Mi�rt nem mondta ezt eddig anyum?
Ma nem �rtek semmit.
Nem tudok semmir�l.
Nem �rek semmit.

Nem tudok semmit.

Eg�szen estig az �gyamon k�kadoztam. Ekkor kopogtattak.

- Azonnal told ki a h�ts�d, ifj� h�lgy! – anyu hangja d�h�s �s indulatos volt.

- Minek? – k�rdeztem flegm�n.

- Hogy mer�szelsz �gy besz�lni velem, te kis taknyos?! Told ki a k�ped! – ord�totta anyu.

- J�, megyek, csak hagyd abba az �rj�ng�st… -

- �n nem �rj�ng�k! AZONNAL TESS�K KIF�RADNI A NAPPALOBA, KIS H�LGYEM�NY! –

- M�k. –

Pontosabban csak akartam. A nagy b�sul�sban kiment a fejemb�l, hova tettem a kulcsot. �s bizony, nem is tal�ltam meg.

- Anyu, nem tal�lom a kulcsot! – ny�gtem elhal� hangon.

- Te m�g be is z�rtad azt a r*hadt ajt�t? Nem veszem be ezt a mes�t! Azonnal gyere ki! 15 m�sodperced van! –

- de anyu, nem tal�lom a kulcsot! Nem tudom, hov� tettem, nem �rted? Azt hiszed, olyan h�lye vagyok, ha mondod, nem j�v�k ki? –

 - h�t, ha volt�l olyan trampli, hogy elhagytad a kulcsot… - anya hangja valamivel nyugodtabb volt.

- Na, h�vjatok lakatost, vagy kim�sszak az ablakon? –

- Maradj bent. H�vok seg�ts�get. – mondta anyu. Nem olyan volt a hangja, mint akit b�rmennyire is �rdekel a dolog.

Hirtelen r�m t�rt a klausztrof�bia. R�gebben is voltak rohamaim, de ez most sokkal er�sebb volt. M�g ann�l a szorong�sn�l is er�sebb, amit az eb�dl�ben �reztem.

Egyre jobban f�jt a fejem, elkezdtem sz�d�lni. A gyomrom �melygett. A testem hirtelen zsibbadni kezdett, az �jul�s hat�rait s�roltam.

V�gleg kimer�ltem, ez�rt nekid�ltem az ajt�nak. Sajnos, a seg�ts�g pont rosszkor j�tt: biztosan tett valaki valamit, mert az ajt� egyszer csak kiny�lt, �n majdnem h�traestem. A fr�sz t�rt ki, r�ad�sul nem tudtam h�traesni: az ajt�t nekiv�gt�k a fejemnek. A vil�g els�t�t�lt, �n pedig h�traestem…